Újjáalakult a polgárőrség

Alsóújlakon már több mint 10 éve szünetel a polgárőrség működése.

Október 27-én tartotta tisztújító közgyűlését az 1994-ben alakult egyesület.

Az ülést Velladics László elnök nyitotta meg. Hosszan sorolta azon polgárőrök nevét, akik a századfordulón még aktív tagjai voltak az egyesületnek, de már sajnos nem lehetnek a sorainkban. Sokan maghaltak, elköltöztek, vagy betegségük miatt nem tudnak az újjáalakult szervezet munkájában részt venni.

Az ülés vendége volt Krúg Gusztáv a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének az elnöke.  Ismertette a közgyűléssel a polgárőrségről szól törvény által biztosított jogokat és elvárásokat. Hangsúlyozta a polgárőr tevékenység jelentőségét és felhívta a polgárőrök figyelmét a tagsággal járó jogokra és kötelezettségekre. Elmondta, hogy Alsóújlakon a 90-es évek végén több mint 100 fő alkotta Alsóújlakon a polgárőrséget. Méltatta a 2000-ben elhunyt elnök, Nagy Antal érdemeit, a polgárőr munkában. 

Az új alapszabályt Németh Tibor polgármester ismertette a tagokkal, amit 2 tartózkodás mellett elfogadtak. Megválasztották az új tisztségviselőket is. A régi , új elnök Velladics László lett. Az elnökség új fiatal tagokkal alakult meg,  Ifj Varga László alelnök és ifj. Németh András titkár személyében. A felügyelő bizottság elnöke Németh András lett, tagjai Tőke István és Horváth István.

Az elnökség feladata a szervezet működésének beindítása lesz. Várják új polgárőrtársak jelentkezését, és remélhetőleg év végén már a  hét minden napján polgárőrök vigyáznak Alsóújlakon a közbiztonságra.

Honlapunkon a jövőben rendszeresen  beszámolunk a polgárőrség működéséről.

Szóljon hozzá!

Hozzászólásával Ön elfogadja a portál felhasználási feltételeit. Bárki hozzászólhat, de a hozzászólása csak regisztrált felhasználóknak jelenik meg automatikusan. Bejelentkezés nélküli hozzászólások csak az adminisztrátor jóváhagyása után jelennek meg.


Biztonsági kód
Frissítés